Labdakucu LCS - Jansi FC
A patinásnak is mondható korábban szebb napokat is látott Labdakucu lesz az ellenfelünk. A csapatról annyit tudni, hogy a III. osztályban is végzett már az első helyen... Egyébként pedig a tavalyi bajnok. A bajnokság legerősebb védelmével, és talán legerősebb támadósorával rendelkezik. Szinte képtelenség fogást találni rajtuk.
Ennyit az ellenfélről. Nálunk rendben van minden... Egyelőre... Sajnos a középpálya megerősítéséből nem lett semmi, így a vén csatalovak harcolhatnak a hattrick eme lényeges pontjain. Ennek ellenére még mindig erősségünk a játékszervezés. Valószínűleg átlövéssel próbálkozunk, és bízunk az új meccsmotorban.
Mena FC - Fatal Error by TEQ
Nevezhetjük Mumusnak a vendégeket? Hiszen az eddigi meccseken 1 Tequila győzelem, és 1 döntetlen született. A hazaiaknak viszont illene győzelemmel kezdeni az új szezont, mégha a szezonbeli elvárások nem túl is nagyok. A kupa ideális bemelegítés volt nekik, hiszen sima 10-est rúgtak és a finn csatársztár pedig bizonyította bombaformáját. Vajon kijön a lépés megint neki?
FC Viki13 - Alba Regia FC
Ha a fejlődés látszatát fent akarják tartani a hazaiak, úgy sima győzelmet kellene aratniuk a fehérvári csapat ellen. A tavalyi meccsekből kiindulva a hazaiak jóval esélyesebbek, és ha nem történik nagy csoda, akkor a Vámosi legénység 3 ponttal indulhat neki az idei évnek.
Utolsó kommentek