Briós United - Jansi FC 5:4
Tiszta szívvel küzdöttünk! A fiúk az első perctől fogva kitettek magukért, és gólgazdag meccsen méltó ellenfelei voltunk a jóval magasabb játékerőt képviselő ellenfelünknek. A meccs folyamán a 80. percig vezettünk, ám a hajrában ellenfelünk fölénk kerekedett. Érdekesség, hogy Dukai Jani ismét beköszönt. Az idei szezoban a 7. gólja volt az 5. meccsen. Nem semmi teljesítmény.
Mena FC - Pécsi LC 4:3
A vártnál talán szorosabb meccsen, ugyancsak a hajrában győzött a hazai csapat. 7 gólt rúgtak a csapatok, ráadásul mindkét csapat híres a jó védelméről. A közönségnek biztosan tetszett a meccs!
Mena: "Nagy csatában,fordulatokban gazdag mérkőzésen diadalmaskodott sérülésekkel tüzedelt csapatom. A nézők remekül szórakozhattak hiszen 7 gólt is láthattak 4:3-as elosztásban ! A sok sérült miatt a védekezésünk nem túl stabil,de szerencsére elöl eggyel többet rúgtunk,így itthon maradt mindhárom pont !!!"
G-Beton - fc Szalci 4:2
Egál meccsen vesztettek Szalciék. A kiegyenlített találkozó fordulópontja Gorják Zsolti kiállítása volt, aki fegyelmezetlenségének köszönhetően megkapta második sárga lapját. Ezt már nem bírta el a csapat. Valószínű, hogy a fiatal csatárt megbünteti a vezetőség.
FC Viki13 - Infenu FC 0:5
Papirforma vereséget szenvedett az újonc Viki13. A vendégek már az 5. osztályra készülve söpörte le a hazaiakat. Vámosi mestert nyugtathatja a tudat, miszerint nem a mostani ellenfelüket kell legyőzni ebben a bajnokságban.
SzSE - Tökösgyerekek FC 3:2
Talán a legnagyobb kudarc a Tökösök veresége volt. A csapat toronymagas esélyesként futott ki a pályára, ám a fiúkon talán túl nagy volt a mellény, így aztán belefutottak egy nagyon fájó pofonba.
óvári kesejűk - AnciTeam 1:1
Várható volt a szoros meccs. Sokáig a vendégek vezettek Kurusa góljával, ám a hazaiak egy előrevágott labdából egyenlítettek, így nem történt meg a helycsere a tabellán.
Fc fehérvár vidi - SSC Tatabánya 0:5
Bot ellenfél, sima vendég győzelem.
Vágtázó Csirkeszemek - Vasas4ever 3:1
Először sikerült. Az elmúlt 3 szezon kudarcai után végre győztek a csirkék. A 3 pont vezéráldozatot követelt, ám a mester biztosan elégedetten csapta össze a tenyerét a meccs után.
Utolsó kommentek