A.C.Milan for Debrecen - Jansi FC
Egyelőre egy győzelemmel, és egy vereséggel állunk a pontvadászatban. A korábbi nagy rivális Debrecennel csatázunk, ahol "sikkasztás" miatt száműzték a csapat managerét, így a játékosok pénz és motiváció nélkül lépnek majd pályára. A jelenlegi kétfrontos menetelés miatt nem valószínű, hogy a legjobb felállásban lépünk majd pályára, de mivel a bajnokság nagyon fontos számunkra, ezért aztán biztosan nem fogjuk félvállról venni az ellenfelet. Annyi biztos, hogy Dukai Janika a kezdőben kap majd helyet.
Dukai Janika: "Nem vagyok bombaformában, bár sokan ezt mondják. Az idei 3 meccsen ahol játszottam, 6 gólt szállítottam. Én erre csak annyit mondok, hogy kezd beérni a játékom, és ennél csak jobb leszek. Nem szeretek ígérgetni, hiszen a csapat érdekeit jóval a sajátom előtt tartom, de csalódott lennék, ha nem tudnék beköszönni az ellenfelünknek. Szeretnék harcban lenni a gólkirályi címért."
Mena FC - Damjanich Utcai Egyetértés
Mena az utolsó helyen álló DUE csapatát fogadja. Minden a hazaiak mellett szól. A két csapat eddig kétszer meccselt egymással, és mindkét mérkőzésen a Mena FC győzött 3:0 arányban. A vendégeken viszont egyre nagyobb a győzelmi kényszer.
A kupában "természetesen" még mindkét csapat áll, és verhető szerdai ellenfél vár rájuk, így - valamint annak a ténynek hála, hogy sem sérült, sem eltiltott sincs egyik oldalon sem - biztos küzdelmes kis meccset látunk majd.
FC Viki13 - LegendaryGoldenTeam
Néha a kötelező a legnehezebb... Ez a közhely sokszor igaz a futball pályákon, ám most valahogy nem ígérkezik túl nehéznek a Vámosi csapat szombati meccse. Ellenfelük kellemesen gyenge játékerőt képvisel, ráadásul a hazai pálya előnye is Magyar Ernőék mellett szól. A hazaiaknál nincs hiányzó, míg a vendégek egyik alapembere kiállítás miatt biztosan csak a lelátón foglal majd helyet.
Utolsó kommentek