Jansi FC - FC Viki13 4:0
A második forduló botlása után a bajnokságban megvillanó Vámosi legényekkel meccseltünk. Az biztosnak tűnt, hogy ellenfelünk kontrákkal bróbál sikert elérni ellenünk. Erre nem szándékosan ugyan, de megvolt a fegyverünk: ugyanis a hétvégén az eltiltását töltő (egyébként búcsúmeccsét játszó) Sami Raschle a kezdőben kapott helyet. Mellette volt még egy érdekesség: a Mena kiszemelt 17 éves Kovács Ákos is kezdett karmesteri szerepkörben.
A meccs sokáig helyzetek nélkül telt. A 30. percben kisebb hazai szerkezeti változtatás is történt, amire megindult a gólgyártás. Szerencsére sérülés nem történt a meccsen, így egy igazi jó iramú találkozót láthatott a nagyérdemű. Reméljük, hogy a vendégeknek hasznos volt a meccs, és tapasztalataikat ki tudják majd vinni a szombati bajnoki meccsre!
Mena FC - AC Qtty 2:1
Pereira Junior két góljával a hazaiak otthon tartották a 3 pontot annak ellenére, hogy a meccs nagy részében a vendégek birtokolták a labdát. A hazai teljesítményen látszik, hogy Mena mester ezúttal nem a kupa megnyerését tűzte ki célul. A vendégek meg talán azért kaptak két gólt is, mert a csapat emblematikus figurája Hende nem a védelemben kapott helyet.
fc Szalci - Tökösgyerekek FC 7:0
Újabb pofon a Tökösöknek... De ezen már nem lepődünk meg, mint ahogy azon sem, hogy Ménrót Csóka háromszor is villant a találkozón. Megfigyelhető, hogy a Szalci csatárok 2 generációja is kezd beérni. Ezek ellenére nagy kíváncsisággal várjuk Csukás Laci érkezését az ifiből. Annyi biztos, hogy nagy figyelmet szentelhet neki majd a HT társadalom, hiszen extra klasszis lehet majd a fiú...
Simának tűnt, de a vége majdnem pontvesztés lett. Anciék már 3:0 arányban is vezettek a betonvédelemmel felálló - eddig veretlen - SSC ellen, ám a vendégek a hajrára szorossá tették a találkozót, ám pontszerzésre nem voltak képesek.
Utolsó kommentek