A héten nagykiárúsítást tartottunk. Leginkább a magas fizetésű idősebb játékosok kerültek ki a piacra, és a négy meghatározó középpályásunk közül Salmi és Khumalo is vevőre talált, így szombaton már nem számíthatunk a játékukra. Egyesek szerint korai ez a kiárusítás, ám nekünk a célunk a magabiztos (nem feltétlenül osztályozó nélküli) bentmaradás. A szezon utolsó heteiben pedig az eddig felhalmozott és a továbbiakban befolyó pénzből egy olyan ütőképes csapat építése, amelynek magabiztosan kéne nyernie ezt az osztályt.
A szombati ellenfelünk szerencsés helyzetben van, hszen a morál nem éppen megfelelő, és az eddigi húzóemberek sem lépnek már pályára, így idegenben, védelem nélkül és meggyengült középpályával, ám az eddigi kiváló cstársorral lépünk majd a zöld gyepre. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ám annyi biztos, hogy nem feltartott kézzel utazunk a meccsre.
Mena FC - Lipótvárosi FC
A csapat címerét érdekesen értelmező Mena, ezúttal hazai pályán javíthatja ki azt a csorbát, ami az elmúlt hetek nyeretlenségeiből fakadt. A meccs előtt a hazai mester egyszerűen csak azt nyilatkozta a sajtónak, hogy "Nincs mese, nyerni kell!". Valóban nyerni kéne, mert ha a 3 pontot ezúttal sem szerzi meg a csapat, akkor az V. osztály kapuja ismét nagy közelségbe fog kerülni.
A hazaiaknál nem hiányzik alapember, viszont a vendégek nélkülözni kénytelenek Kerékgyártót, ami komoly érvágás rájuk nézve. A hazai oldalon 4-4-2 és vendégen 3-5-2-es felállás várható.
fc Szalci - Atlanta_Falcons
Szalciéknál rózsás a helyzet. A csapat az eddig megszerzett pontjaival már valószínűleg nem lesz a biztos kiesők között, ráadásul a mostani formában focizva további történelmi győzelmeket arathatnak. A csapat a 3. helyen áll, és annyi egészen biztos, hogy a Ságvári úti salakos jelen pillanatban igencsak nehezen bevehető várnak tűnik.
Toldi Géza F - Tökösgyerekek
A vendégek két rangadó után 3 ponttal, ám kicsit megtépázottan állnak. Éppen ezért az idegenbeli Toldi Géza elleni csata nem nevezhető sétagaloppnak. Egyik oldalon sincsenek sérültek, vagy eltiltottak, így mindkét csapat a legerősebb felállásban játszhat.
FC Viki13 - Dvtk red-white
Vámosiék a "kedvenc" diósgyőri csapatot fogadják. A pozíió nem éppen kedvező, hiszen a hazaiak az utolsó előtti helyen vannak, míg a vendégek az élen. Már egy esetleges pontszerzés is bravúr lenne a "Kis brigádom hazájában".
Utolsó kommentek