Jansi FC - Mámor SC
Kis csapatunk két rangadón túl van és a Plintenburger elleni csúcsrangadóra hangolván a Mámor csapatát fogadjuk. Szerencsére a fiúk ugrásszerűen fejlődnek ami nagyon bíztató a jövőre nézve. A bajnokság második helyén állunk, ráadásul a legjobb csapatot is sikerült legyőznünk hazai pályán, szóval elégedettek lehetünk. A múlthetihez képest egyetlen változtatás lesz várható, az pedig az, hogy Pyle helyett Raschle visszatér a kezdőbe. Így mindenképp győzelmet várok!
Mena FC - Jászapáti királyok
Menáéknál rózsás a helyzet. Ellenfelük ugyan a Jászapáti királyok lesznek, amely csapat erős játékerőt képvisel, ennek ellenére a hazaik elérték már azt a szintet, hogy csak magukkal kell foglalkozni, és ha megfelelő hozzáállással lépnek pályára, akkor bárkit képesek legyőzni. Mena egyetlen kellemes gondja pedig az lehet, hogy a szerdai gólgyártás után Lahm bekerül-e a kezdőbe, avagy csak Mosoiu lép majd pályára.
fc Szalci - G-Beton
Szalciék is sütkérezhetnek az első helyen, ráadásul annyira magabiztosan, hogy még egy esetleges botlással is az élen maradnának. Ennek ellenére a helyzetük korán sem rózsás, hiszen 2 alapember is sérült Gönül és Haußler is sérült, valamint Safkvist eltiltását tölti, így aztán az egyébként is szűkös keretből még nehezebb lesz egy ütős 11-et összeraknia a mesternek. Ellenfelüknél a G-betonnál nincsen sérült, és a csapat egy győzelemmel még biztosabbát tehetné a harmadik helyét.
Tökösgyereke - Toldi Géza FC
Tuliék a múltheti botlásukkal lekerültek a lista éléről, ám most itt az idő a javításra. A hazai közönség segítsége adott lesz, valamint az ellenfelük (Toldi Géza FC) sem egy világverő alakulat, így aztán bemutathatják a Tökösök, hogy ők a bajnokság megnyeréséért küzdenek.
FC Viki13 - Fehér Afrika
Vámosiék a szezon legfontosabb meccsére készülnek?? Minden bizonnyal igen, hiszen a két pontra mögöttük (már kieső helyen) álló csapattal meccselnek. Ellenfelüket az "odavágón" idegenben győzték le nagyon magabiztosan, és ha otthon is verik őket, akkor szinte biztos a csapat bentmaradása. A mester a friss igazolás Bodnár Győzike játékára nem számíthat (még jó darabig), a Fehér Afrikánál viszont mindenki bevethető!
AC Qtty - Black&Jack
Amate mester és az AC Qtty könnyed labdázásra készül és hangol a hátralévő meccsekre, ugyanis ellenfelük a Black&Jack csapata, akik a kiesés elől menekülnek és ez a játékerejükről mindent elárul. Sérült és eltiltott egyik oldalon sincs, így aztán a hazai győzelmen kívül minden más meglepetés lenne.
Pomázi Kannibálok - AnciTeam
Anciék a múlt fordulóban győzni tudtak, így aztán hatalmas lépést tettek az osztályozó felé, ám nem nyugodhatnak meg teljesen, hiszen csupán egy győzelemnyire mögöttük lohol a hetedig helyen lévő ViSi0N csapata, így Damoklész kardja a játékosok feje felett lebeg folyamatosan. Ellenfelük a Pomázi Kannibálok lesznek, akik ellen így nagyon nehéz lesz pontot szerezni, ráadásul idegenbe látogatnak Leonyid Katonáék.
Vágtázó Csirk - Angelland 71
Az utolsó helyen álló csirkék az Angellanddal csatáznak, amely csapat a 4. helyen van. (Nem a hazaiaknak áll a zászló)
TURUL FC 2004 - SSC Tatabánya
Az SSC-nek vélhetően ezúttal nem sok babér fog teremni, hiszen ellenfelük a listavezető csapat lesz. Egyetlen esélyük az lehet, hogy Zotya mester "lezsírozza" a találkozót tatabányai kollégájával.
Utolsó kommentek