Rendhagyó hetet tartunk, hiszen soha nem esett még meg olyan online eredménykövetés, mint ami az ifi bajnokság utolsó fordulója alatt zajlott. Mivel eddig a pillanatig 28 komment érkezett rá, így egy újabb rendhagyó dolog történik a honlapunkon. A szombati meccs értékeléseit és a holnapi kupa beharangozóit egy cikkben jelentetem meg.
Jansi FC - Tökösgyerekek FC
Mi a múlt szombati fordulóban nagyszerű, és bravúros győzelmet arattunk. Nem másodlagos, hogy olyan csapatnak (Plintenburger) rógtunk 5 gólt, amely egyesület eddigi négy meccsén még egyetlen gólt sem kapott. Csapatunk továbbá magasan a legtöbb (18) gólt rúgta a csoportban. Talán ez igazolja, hogy nagyszerű munka folyik nálunk. Góljaingkat: Lardon, Khumalo (2), Schamoni, és Dukai A. szerezték. A végeredmény 5:3 lett és a győzelemmel feljöttünk a csoport második helyére.
A Tökösök is jól hangoltak a szerdai összecsapásunkra, hiszen a Tuli-legénység nagyon könnyed játékkal győzték le (6:2) ellenfelüket (Real Galacticos Becse). A meccs egyetlen érdekessége az volt, hogy egyetlen egy hazai támadó sem ért el gólt a találkozón.
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve 5 meccs alatt 5 Jansi győzelem született. A gólarány is igencsak meggyőző, hiszen 21 Jansi gól, és mindössze 2 Tökös gól esett ezen az öt találkozón. Ezeken túl lépve látható az is, hogy míg az 1. fordulóban a Tökösök kapituláltak, úgy mi a tavalyi bajnokot fektettük 2 vállra. Ezek a dolgok mind mellettünk szólnak, viszont Tuli fiai egy laza találkozón vannak túl, mi pedig a szezon egyik legnehezebb találkozóján, így aztán bármi megtörténhet!
Mena FC - FC Viki13
Menáék könnyedén nyertek hazai pályán a csoport újonc Kissy ellen, amely csapat továbbra is nullpontosan sereghajtó a ligában. A meccs érdekesen alakult, hiszen a vendégek szereztek vezetést, viszont ezt követően a mester azonnal változtatott és pályára küldte a veterán Bjerkét, aki nem sokkal később meg is rezegtette a vendégek hálóját. Innentől kezdve feléledtek a Mena fiúk és könnyed 3:1-es győzelmet arattak úgy, hogy néhány kulcsemberük nem is lépett pályára.
Vámosi csapata viszont nehéz meccsen van túl, hiszen náluk jóval esélyesebb ellenfelet fogadtak úgy, hogy már egy esetleges pontszerzést is bravúrként könyveltek volna el. A játék képe is így alakult, viszont a hazaiak hősies játékkal nagyon sokáig vezettek esélyesebb ellenfelük ellen. A hajrá viszont nem kedvezett nekik, ahol is a vendégek megszerezték az egyenlítő találatot, így pontosztozkodás történt a meccsen.
A két csapat közti osztálykülönbséget, valamint az utolsó meccsüket figyelembe véve csak a gólarány lehet kérdéses. Ugyan a Vámosi legényeket sosem szabad leírni, mégis most nagy valószínűséggel alárendelt szerepet fognak játszani, hiszen Mena mester néhány kulcsembere is pályára fog lépni, valamint a csapata a szombati könnyed győzelem után önbizalommal telve várják majd az FC Viki13 elleni küzdelmet. A két csapat eddig kétszer találkozott, és mindkét alkalommal Mena győzelem született. De a labda gömbölyű.
fc Szalci - AnciTeam
Szalciék a szombati bajnoki az utolsó előtti helyen álló csapatot fogadták. Sokáig vesztésre álltak, ám a második félidő derekán gyorsan 3 gólt is berámoltak, így otthon maradt a 3 pont.
Anciék viszont a bentmaradás szempontjából is fontos meccset játszottak idegenben, de elbuktak, ráadásul úgy, hogy az értékeléseket tekintve a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot.
A két csapat egymás elleni történelme igen változatos. A lejátszott 3 meccsből 2 alkalommal jöhettek le győztesként Szalci fiai a pályáról (bár egyszer csak hosszabbításban győzött az fc Szalci), míg az AnciTeam 1 alkalommal tudott felülkerekedni a tatabányaiakon. Ezekből leszűrhető, hogy a két csapat közel azonos erőt képvisel a Bari kupák során.
AC Qtty - SSC Tatabánya
A Qtty csapatánál minden rendben van. Az eredmények folyamatosan jönnek. A csapat jól kezdte a bajnokságot, és a Bari kupát egyaránt. Az utolsó bajnokin a csapat hazai pályán győzött 2:0-ra egy kínkeserves meccsen, aholis a csapat az utolsó 10 percben szerezte mindkét gólját. A gólszerzők közt ismét feltűnt Medgyessy Lajos akitől többen is kérték, hogy rakja fel a góllövő Tisza cipőjét az eBay-re árverésre.
Az SSC az erős bajnoki kezdés után igencsak visszaesett. Ennek ellenére még mindíg az alsó vonal fölött (az 5. helyen) áll. Az utolsó fordulóban idegenben szenvedtek 5:1-es vereséget, amit a Bari kupán javíthatna a csapat.
A két csapat eddig egyetlen alkalommal csatázott, akkor viszont amate csapata győzött 5:0 arányban. A Bari kupát mindkét brigád jól kezdte, így igazi pikáns kis rangadó lehet. Egyetlen dolog szólhat közbe, az pedig az, hogy Zotya ezúttal nem lesz annyira feledékeny, hogy a legjobb összeállítását küldje pályára. Ha ez megtörténik, és az SSC Tatabánya "b" sora fut ki a zöld gyepre, akkor bizony nagy pofonra számíthatnak Luchowskiék ellen.
Utolsó kommentek