Jansi FC - pULu FC
A 4. kupakörbe soha nem jutott el a csapatunk, tehát már most történelmet írtunk. Egy esetleges bravúrral ezt tovább tudnánk fokozni. Ellenfelünk verhető, bár ha abból indulunk ki, hogy az elmúlt 9 meccsen nem talált legyőzőre, akkor realizálhatjuk, hogy pokoli nehéz dolgunk lesz. Ráadásul úgy, hogy Dukai Janika ismét csak a padon kap helyet. No nem azért mert nem elégedett a vezetőség a teljesítményével, hanem azért mert a csodagyereknek tartott, ám formán kívül lévő fiatal Ledesmát vétek lenne heteken át "jegelni". Annyi bizonyos, hogy ha ismét bajba kerül a csapat, akkor Jani jön (reméljük, hogy nem túl későn).
Friedrichshafen: "Sokan bírálnak, hogy Janit nem kezdetem. Szerencsére a múlt héten sikerült még időben pályára küldenem ahhoz, hogy meg tudjuk fordítani a meccset két gólos hátrányból. Ezúttal remélem, hogy nem kerülünk hátrányba. Janika amúgy egy piciz a Vácsi Zolira emlékeztet, hiszen ha csereként beáll, szinte "megváltozik a levegő" a pályán.
Mena FC - Rubisco DT
Mena csapata hozzájuk hasonló erős ellenfelet kapott a kupában. A két csapat közel azonos kerettel rendelkezik, ám a hazai pálya mindenképpen Menáék mellett szól. Vélhetően a fiúk "lazán" készültek a szerdaira, így igazi parázs kupacsörtét várunk.
fc Szalci - FC Csaba
"Erősebb, de bravúrral verhető!" - nyilatkozta Gyuri az fc Szalci egyik szurkolója. Bravúrokból mostanában kijutott a csapatnak, így tényleg sokan várják a "csodát" a tatabányai csapat szimpatizánsai közül. A bukik szerint 3 esélyes találkozó, ám a legtöbb helyen egy picivel, de a vendég győzelmet preferálják.
Barito SC - AnciTeam
Anciék esélyesek, ám ellenfelük most könnyű meccseken van túl, így nagyon nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni. Talán egy picit a vendégek áll a zászló, hiszen a hazaiaknál 3 sérült játékára sem számíthat a mester.
Sok sikert mindenkinek!
Utolsó kommentek