Mint tapasztalható volt, a múlt szezon vége a cikkek írását tekintve nagyon kaotikus volt. Ennek rengeteg oka volt, leginkább az, hogy az oldal szerkesztője (vagyis én) drasztikusan felforgatta saját nyamvadt kis életét.
Ezúttal riporterünk engem szólaltatott meg, hogy egy bulvárlapnak meséljek az elmúlt 3 hónapról. Milyen változások történtek az életemben.
"Nem is tudom, hogy honnan kezdjem. A mai nap amikor a munkából hazafelé tartottam, azon gondlkodtam, hogy talán kettő olyan dolog maradt a 3 hónappal ezelőtti életemből, ami korábban is megvolt. Ezek pedig a Barátaim és a Hattrick. Az igazság az, mint már írtam hozzászólásban, hogy valamikor a tavalyi Jansi FC - Nagyszénás meccs környékén elköltöztem otthonról egykori barátnőmtől, és magam mögött hagyva mindazt amiért addig keményen dolgoztam "muszájból" áttettem munkahelyem székhelyét Győrbe, lakóhelyemet pedig vissza kedves szüleimhez. Mindez néhány napig tartott csak, hiszen buzgóságomban menet közben leelőlegeztem egy tatabányai lakáskát (ott, ahol a kedves Vámosi család lakott) , ahova azonnal be is költöztem (ez úton köszönöm a Mena családnak a felfújható ágyat). Egyéb okból ez idő tájt egyre többet látogattam Budapestre és egyre jobban megszerettem fővárosunkat... is. :) Olyannyira, hogy kb 3-4 hét győri munka után úgy döntöttem, hogy muszáj lesz Budapestre áttenni munkahelyem székhelyét, valamint realizálódott bennem a gondolat, hogy el tudnám képzelni magamnak a budapesti életet (na, itt nem csak fővárosunk gyönyörűsége motivált).
Szerencsére drága vezetőm nem hagyta, hogy elkerüljek a cégtől és segítségével átkerültem az újpesti irodába, ahol azóta remekül érzem magam. Menet közben egy autó cserét is elhatároztam, úgyhogy ha megtalálom azt a gépsárkányt, amit kinéztem magamnak, akkor azonnal leváltom az autómat is (tud valaki egy eladó 320d-t???) :)).
Kb 2 hete végre minden nap ugyanott ébredek, ugyanott dolgozok, ugyanarra járok, és nagyjából ugyanott vásárolok, ami megnyugtató ezek után a nagyon nehéz hetek után.
Friss hír: úgy néz ki, hogy a tatabányai lakást nem tudom megvenni, így az előlegem duplán visszajön, amit betolok egy budai lakásba. Már nézegetjük a neten a lehetséges otthonokat.
A mai nap már egy Citadella futást is eszközöltem, ami szinte tök ugyanaz volt, mint ha otthon a Turulhoz futnék föl (Szalci! Ezt asszem csak te értékeled!)... Hazafelé kocogva azon gondolkodtam, hogy mennyire jól vagyok!!
Ez úton köszi mindenkinek!!
Ja és hozzáfűzném még azt is, hogy 3 hónap punnyadás után ma azt is észrevettem magamon, hogy az erőnlétem olyan csapnivaló szinten lehet! :)
Utolsó kommentek