Briós United - Jansi FC
Nem lesz sétagalopp. Ellenfelünk 1 ponttal van mögöttünk, és szűkös keretünk igencsak tele van sérültekkel, így nem mondható el, hogy vendégségben "nekünk állna a zászló". Az illetékesek a csatárposzton küzdenek egyedül kellemes gonddal, ugyanis Borba kezdi megtalálni önmagát, és a csapat egyik vezére lett. Dukai hozza a gólokat, míg a tehetséges Raschle is meggyőző teljesítményt nyújt. Viszont korán sem biztos, hogy ez a támadótrió lép majd pályára szombaton, hiszen Pelle Márk személyében újabb fiatal tehetség került a klubhoz, aki már az első fellépésén duplázott. A közönség is megoszlik két táborra, ám leginkább a magyar fiú mellett voksol a többség!
Jászapáti királyok - Mena FC
Idegenben. Egy vesztett kupadöntő után. Papini nélkül. Batov nélkül. A 2. helyen álló csapat ellen...
Biztosan nagyon nehéz lesz, ám Mena mester masszívnak titulált védelme biztosan ismét "zárni fog", és a kivárásos játék már többször bejött a tatabányaiaknak. Van esély a meglepetésre, mégis a hazaiak az esélyesek.
Gépészek - fc Szalci
Szalciék könnyű meccs előtt állnak. Ha a mester úgy szeretné, akkor akár a "B"-sorral is könnyen vehetné az akadályt, ám a vezetőség biztosan a legjobb összeállításban fogja a pályára küldeni a csapatot. Több okból is: az egyik az, hogy a gólkirályi címre esélyes Szanyi és Balsby is növelhetné a góljai számát. A másik pedig az hogy a gólarány sokat számíthat a végelszámolásnál.
Tökösgyerekek - Csabagyöngye
A Tökösök lépéshátrányban vannak a bajnoki címet tekintve. Ami biztos, hogy a fiúknak csak a következő ellenfelükre szabad koncentrálni és várni azt, hogy a többi meccsen az eredmény számukra kedvezően alakuljon. Hazai oldalon Mraczny-ra nem számíthat a mester, ám ennek ellenére is könnyen hozható a találkozó.
FC Viki13 - Simagöröngyös SE
A Vámosi-csapat már jövőre biztosan a VI. osztályban folytatja. 6 ponttal vezet a 2. helyen álló RED MAD DEVILS előtt, és egy mostani sétagaloppnak mondható találkozón a bajnoki aranyat is megszerezheti. Margitay Zoltán ezért le is utazik a meccs helyszínére a liga képviseletében, hogy a hivatalos bajnoki avatási ceremóniát elvégezhessék a meccs után. Reméljük sikerülni fog!!
Bikini Fenék - Vágtázó Csirkeszemek
Bot ellenfél, könnyed csirke kapirgálás várható!
Hangyasav FC - AnciTeam
A félelmetes védelemmel, és erős támadósorral rendelkező Hangyasavnak nem számít sokat a hazai pálya, hiszen hazai pályán is folyamatosan a saját kontrajátékát "focizza". Amennyiben Anci mester képes kidolgozni a megfelelő taktikát, abban az esetben lehet esélye a (talán) bentmaradást jelentő 3 pont megszerzésére.
New Palace B - SSC Tatabánya
Nagy hajrá kellene a bentmaradáshoz, hiszen 6 ponttal van lemaradva bot ellenfelükhöz képest az SSC. Az azt jelenti, hogy két győzelem kellene ahhoz, hogy utólérjék őket. Ez két okból is nehéz lehet, hiszen most idegenben fociznak az 5. helyen álló Palace ellen, a jövőhéten, pedig a bajnoki cím várományosát fogadják. Így Zotya mester 99,99% hogy jövőre lejjebb folytatja.
Utolsó kommentek