Az új közönségkedvenc, a helyi kötődésű Dukai Jani megtalálta góllövő cipőjét. Ezt a tényt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idei összes tétmeccsén beköszönt eddig amin pályára lépett (3 meccs, 4 gól). Nem véletlen, hogy a meccs előtt kiadott várható összeállításban a kezdők közt szerepel a neve.
"Tavaly amikor a Vámosi FC ellen kihagytam a mindent eldöntő büntetőt, akkor nagyon sokan kritizáltak. Szurkolók, játékosok, vezetők egyaránt. Akkor megkeresett a sajtó is és elmondtam, hogy én próbálom szorgalmasan végezni az edzésmunkát, és alázatosan viszonyulok ehhez a nagyszerű játékhoz.
Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy sokat fejlődtem. Ezt bizonyítják a góljaim is. Végre jó formában érzem magam, és ezt tudom is bizonyítani tettekkel. Azt gondolom, hogy a holnapi Csapat neve elleni kiesési rangadón nagyon fel kell kötni a gatyánkat, hiszen ha nem tudunk nyerni, akkor akár még bajok is lehetnek.
Ez úton szeretném megköszönni azon emberek bíztatását, akik még a bajban, a nehéz időkben is kiálltak mellettem. Egy két nevet mondanék csak: Tulák mester, Szalci mester. Elnézést, ha kihagytam volna valakit! :)
Tudom, hogy nem rám épül a csapat, de talán azért örvendek ekkora népszerűségnek a csapatnál, mert kiteszem a szívemet a pályára."
Utolsó kommentek