Jansi FC - fc Szalci 4:2
Parádéztak a Jánosok! Dukai Jani kettő, míg az új fiú Schaffer Jani egy gólt produkált a szerdai barátságos mérkőzésen barátaink, az fc Szalci ellen. Érdekes, hogy mindkét csapatban játszott egy-egy "matuzsálem" is, hiszen a vendégeknél a Szalci emblematikus figurája Montagrin is szerephez jutott, ráadásul egyszer "bólintott" is.
Csapatunkban pedig Eric mester a védelem egyik oszlopaként "szuperált" olyannyira, hogy a cserekapus Juhásszal és Pilarskival együtt hősiesen helyt álltak a Gorjákkal felálló (egyébként "félelmetes" jelzővel ellátott) vendég támadósor ellen.
Mena FC - methoxteam 3:2
Kiváló és fordulatos mérkőzésen Menáék ismét egy gólos győzelmet aratott azonos osztályú ellenfelük ellen. A hazai tréner húzása nagyszerűen bejött, ugyanis a második félidő közepén a legjobbkor cserélt és így fiai hátrányból nyerték meg a mérkőzést. A jó cserét mutatja az is, hogy a győztes gólt a csereként beállt Alencar szerezte.
Tökösgyerekek FC - Inter Budapest 1:1*
A "legek" meccse. A forduló legnagyobb meglepetése és a forduló legnagyobb edzői bakija történt meg a budapesti rangadón. Tuli "Tökösei" az első félidőt végig uralták és szó szerint lenullázták esélyesebb ellenfelüket. A második félidő is hasonló képet mutatott, ám érthetetlen okból a hazai mester a 65. percben lecserélte Mraczny-t az öreg Dalnokira, amit az ellenfél azonnal góllal büntetett. A találkozón több említésre méltó esemény nem történt, így következett a büntetőpárbaj, ahol Tuli mester nem jelölte ki rúgóit és a játékosok "ki húzza a rövidebbet" játékkal döntötték el a sorrendet. Ez okozta a csapat vesztét, így a "Tökösök" búcsúztak a kupától.
Locomotiv FC - AnciTeam 2:6
Anciék nem igazán "érzik" a meccs első szakaszát. Ellenfelüket ismét két gólós előnyre tett szert, viszont a csapat az otlsó bajnokival ellentétben megfordította a találkozót, és összességében könnyed győzelmet aratott.
Vfb Tatabánya - fifatrick 5:2
Ismét Civic és Girbardt nevétől volt hangos a tatabányai aréna, hiszen ketten 4 gólon osztoztak és a vártnál jóval könnyebben léptek túl ellenfelükön.
SSC Tatabánya - trampa 2:5
Összességében kiegyenlített találkozón búcsúzott a kupától az SSC is. Ha Olaf velük lett volna, akkor kis szerencsével bravúrt is elérhettek volna, ám a papirforma "jött", így újabb csapat várhatja a bari kupa kezdését.
Utolsó kommentek