"A kötelezőt hozni kell!" - Mondta mindenki a bajnokság és a kupasorsolás előtt. Ellenfelünk a VII. ligában szereplő FTC-Rangers csapata. Nem okozhat gondot nekünk, ráadásul Eric mester kérte, hogy a fiatal csatárok mindannyian kapjanak helyet a kezdő csapatban, hiszen a kupában való tapasztalatszerzés nagyon sokat lendíthet a fejlődésükben.
Így, egy kicsit felforgatott csapattal lépünk pályára, de ennek ellenére sok gólos könnyed győzelem várható a csapatunktól.
Az idei szezonban legalább a 4. fordulóig szeretnénk eljutni a kupában, a bajnokságban pedig továbbra is a bentmaradás a cél. A tavalyihoz képest a bajnokságunk erőssége nem változott lényegesen, hiszen a VI. osztályból a Nagyszénás FC személyében egy nagyon erős csapat került a ligánkba, viszont a IV. osztályból "bot" csapat érkezett le hozzánk.
"Sokan (a csoporttársak közül is) leírtak minket a bajnokság előtt, ám erre szeretnénk rácáfolni. Csendesen készülünk, de lelkiismeretesen. Nem tervezünk nagyobb játékos kiárusítíásokat és hatalmas vételeket sem. A keretünk együtt van, és pont megfelelő erősségű ahhoz, hogy a célkitűzéseket teljesítse."
Karcenal - Mena FC - Kötelező vendég győzelem. Az egyetlen kérdés, hogy mennyire muzsikálnak jól Mena új szerzeményei.
WhiteliverFC - fc Szalci - Szalciék esélyesként várhatják a találkozót, ám az ellenfelük erősségét nézve előfordulhat meglepetés is.
AnciTeam, Vfb Tatabánya- bot csapattal mérkőzik, így nem kétséges a továbbjutás.
Tripolisz - Tökösgyerekek FC - Természetesen a "Tökösök" az esélyesek, ám a padlón lévő Tuli-csapat képes a negatív meglepetésre.
FC Viki13 - Mátrai perzekútorok - Csapataink közül az egyik tutinak tűnő kieső az FC Viki13 néven futó egykori Vámosi FC lehet. Bravúr lenne a továbbjutás.
FC Zsoma - KO-Lera SE - Zsoma sem tűnik reálisan továbbjutónak. Bravúr lenne már egy kisebb arányú vereség is.
Utolsó kommentek