Jansi FC - Esély SE 3:5
Véget ért a szárnyalás. A bosszantó csupán annyi, hogy a vendégek az erős középpályával igencsak megleptek minket. Ennek annyi lett az eredménye, hogy hiába voltunk jobbak védekezésben és támadásban is, alulmaradtunk.
Mindenesetre tanulunk a hibákból, és pozitív eredményként kezeljük az idei 7 kupafordulót. Külön örömteli, hogy Dukai Janika meglőtte idei 10. gólját.
Kopika Klub FC - Mena FC 1:1 (2:5)
Ezúttal 11-esekkel ment tovább a Mena FC. Ezzel a győzelemmel már a 8. fordulóban van a csapat, és a jövőhéten már hazai meccset játszhat. A győzelem a helyzetek alapján megérdemeltnek mondható. A csapat gólját a Hattrick Masterst is megjárt Zurel szerezte, ám az igazi hős Ulfik kapus volt, aki igazi "tizenegyesölő" volt a ráadásban.
A jövőhéten viszont az első olyan megmérettetés elé áll a csapat, ahol nem esélyesként lép majd pályára, hiszen - tegyük hozzá - eddig csak V. osztályú csapatnál nem kapott erősebb ellenfelet a Mena FC.
Utolsó kommentek