Mostani ellenfeleinkkel mindig ki-ki meccset játszottunk. A miénkkel ellentétes stílus jellemzi őket, ugyanis szikla szilárd védelem mellett erő középpályával rendelkeznek, talán ennek is köszönhető, hogy mindössze 13 gólt kaptak a bajnokságban.
Sajnos nem a legjobbak az előjeleink, hiszen Bucil kapus játéka kérdéses, míg Bogdán Dénes összeszedte harmadik sárga lapját, így biztosan nem lesz a kezdőben.
Ennek ellenére bizakodhatunk, hiszen a védelem kompletten fel tud állni, hiszen Verstappen érkezésével már van egy igazi "belső védőnk" is. Amennyiben az edzés úgy alakulna, valamint Bucil kapus is elvállalná a játékot, úgy minden idők eddigi legjobb Jansi FC-je lépne pályára szombaton. Amihez 1 hét múlva Bogdán és három héten belül még 2 középpályás is csatlakozna. Így aztán nagyon kíváncsiak vagyunk az épülő - 75%-ban már kész- Jansi FC-re a Hunyadisok elleni rangadón.
Utolsó kommentek