2 forduló van hátra az idei barátság kupából.
A helyzet nagyon érdekes, ugyanis az élen álló 5 csapat bármelyike lehet bajnok. A tabella úgy áll, hogy Mena, Anci és Jansi egyránt 11 ponttal áll az első 3 helyen, és őket követki Szalci és amate 2 ponttal lemaradva.
Az utolsó két forduló párosításai viszont több mint érdekes lesz:
Kezdjük először is Szalcival, hiszen a tavaly előtti bajnok ugyan csak az 5. helyen áll, viszont csapata most szárnyal, és ha komolyan veszik a meccset, akkor bárkit képesek meglepni. Erre szükség is lesz, ha komoly céljaik vannak, hiszen ellenfelük a kétszeres bajnok Mena FC lesz, valamint az eddig egyetlen vereséget tudó, és a bajnoki címért küzdő Jansi FC. Ha a csapat mindkét meccsen nyer, akkor mindkettőjüket megelőzi, és a bajnoki címe azon múlik, hogy vajon az AnciTeam fog-e még botlani + amate csapata hogyan szerepel.
AnciTeam egy biztosra vehető győzelem előtt áll, a Tökösök ellen, majd az ősi rivális AC Qtty csapatával mérkőzik az utolsó fordulóban, ahol bizony parázs kis derbire készülhet. Ha mindkettőt nyerik, még akkor is elképzelhető, hogy a gólarány fog dönteni.
AC Qtty csapata is lehet még bajnok, biszont ahhoz az kell, hogy Szalci (vagy épp Zotya, vagy Tuli) keresztbe tegyen Jansinak és Menának az utolsó két fordulóban, plusz csapata nyerje a hátralévő mindkét meccset.
Mena gárdája vezet a bajnokságban, ám a hátralévő meccsein a (talán mumusnak is nevezhető) Szalcival meccsel, valamint a sógorral, akiről köztudott, hogy mindig igyekszik keresztbe tenni nekik. Bár a Tökösök elleni meccsről Mena kifejezetten "pökhendien" nyilatkozott, hiszen egy Skype-os beszélgetés alkalmával annyit állítótt csak: "Megpróbálok 10-et rúgni a Tuláknak!". Ehhez biztos az ellenfélnek is lesz egy két szava!
Jansi FC - Zotyáékkal meccselünk egy tatabányai rangadón a 6. fordulóban, ahol nem igazán várható gólparádé, majd pedig Szalciékkal csapunk össze, amely csapat szárnyal a bajnokságban és a bari kupában egyaránt.
Esélyek a bajnoki címre:
Mena FC - 40%
Jansi FC - 25%
AnciTeam - 25%
AC Qtty - 5%
Szalci - 5%
Utolsó kommentek