Nem szeretjük a Brióst! Ez már többször kiderült. A tavalyi szezonban például két vereséget szedtünk össze ellenük, és idén is a 3. fordulóban egy gólgazdag 5:4-es zakót kaptunk a Giacinto Facchetti arénában.
DE! Most minden más lehet! Az idei szezonban talán másodszor, a szokásosnál nagyobb magabiztossággal várjuk a meccset. Reméljük, nem esünk nagyot a magas lóról, de az elmúlt hetek igazolásai rendkívül jól sikerültek. Csapatunk védelme soha nem volt ilyen erős, mint most, valamint Aurelian Costache személyében egy hihetetlenül megbízható kapust sikerült szereznünk.
A szélsőjátékunk és a pontrúgásaink Khumalo leigazolásával életveszélyes lett, valamint Piazza elöl minimum két embert leköt a védelemből.
Na, de beszéljünk a peches dolgokról is. Csapatunk egyik meghatározó játékosa Boris Schamonit a múlthéten a játékvezető kiállította, így biztosan nem lép pályára szombaton, Lardon játéka pedig még kérdéses, hiszen kisebb keresztszalag-húzódást szenvedett.
A szurkolók kezdenek visszapártolni mellénk, valamint a csapat önbizalma is kiváló. Azt hiszem, hogy ha nagy katasztrófa nem történik, akkor az idei évben meglesz az osztályozós helyek egyike. Reméljük, hogy a hátralévő fordulókban sikerül minimum 6 pontot szereznünk.
További meccsek:
Pécsi LC - Mena FC - Mena mester célkitűzése a hátralévő fordulókra az volt, hogy minden meccset nyerni kell. Az egykori mumus Pécs ellen biztosan nem lesz könnyű, ám nem lehetetlen, hiszen a hazaiak inkább gyengülnek az utóbbi időben. A vendégek továbbra sem számíthatnak a gerinctörésből lábadozó Marian Mosoiu játékára.
fc Szalci - G-Beton - Szalciékra rangadó vár. A tabella közepén eléggé összegyűltek a csapatok, így még sok gárda esélyes a biztos bentmaradásra, és azt osztályozóra is!
AnciTeam - óvári kesejűk - A bajnoki címért harcban lévő Anci csapatnak hazai pályán kötelező a győzelem.
Vasas4ever - Vágtázó Csirkeszemek - a Csirkék tovább folytathatják a menetelésüket, ezúttal, ám ezúttal a rivális Vasas ellen kell nyerniük, ráadásul Budapesten.
Tökösgyerekek FC - SzSE - A Tökösök végre fellélegezhetnek. Az utolsó helyen kullogó ellenfelük biztosan nem fogja őket nagyon megszorongatni. Csak a gólarány lehet kérdéses.
Infenu FC - FC Viki13 - Vámosi mesterék nem valószínű, hogy 3 ponttal kalkulálnak a szombati csörtén, és biztosan a vezetőség fél szemmel a két "vonal alatti" csapat meccsére is figyel, mert egy esetleges Sanlorenzo győzelem esetén Vikiéket befogja a pontversenyben a jelen pillanatban 7. helyen álló csapat.
SSC Tatabánya - Fc fehérvár- Nagy baj nem lehet Tatabányán, hiszen az ellenfelük egy BOT csapat.
Jajj hova rúgtam - AC Qtty - A félelmet keltő nevű hazaiak menekülnek a kieső zónából, így hazai pályán biztosan nem lesznek könnyű ellenfelei amate mesternek!
Utolsó kommentek