Lebonyolították a ht-kupa 3. körét is. Támogatott csapataink közül hárman megint búcsúzni kényszerültek, így már csak 5 csapatunk áll. Tuliék végig egálban harcoltak náluk magasabb osztályú ellenfelük ellen, ám ezúttal a hosszabbítás nem nekik kedvezett és aranygóllal búcsúztak a kupától.
Szalciék esélytelenebbként indultak, ám a kiváló csatártrió háromszor is mattolta az ellenfelet, míg a védelem csak egyszer kapitulált.
Anciéknál Rik Wayenberg 3-at villant és ezzel sima ötössel vette a Viktory FC-t a budapesti csapat.
A Csirkék lazára vették a játékot és hazai pályán a "B"-sor ötöt kapott az esélyesebb ellenfelüktől.
Menáék hatalmas magabiztossággal, de két sérülttel vették az akadályt. Szerencsére Bremgartnerék sérülése csak felületi, így a következő kupafordulóban már nagy valószínűséggel a pályán látjuk majd őket, ahol szükség is lehet a klasszisokra.
Az SSC idegenben vérzett el, így egyel kevesebb tatabányai csapat áll a kupában.
Csapatunk pedig 0:2-ről fordította meg úgy a meccset, hogy a szünetben még két gólos hátrányban voltunk. Ekkor aztán Eric mester felállította a padról a csapat emblematikus figuráját Dukai Janit, ami annyira megzavarta az ellenfelet, hogy Borba szabadon maradt és egy gólt pöttyintett. Ez után jött a csere, majd a Schamoni egyenlítés. A meccs utolsó harmadában a másik csereember Toiviainen szerezte a minden eldöntő gólt.
Eric mester csak ennyit nyilatkozot: "Ennyit számít egy Dukai!".
noban katu fc - Mena FC 0 - 5
fc Szalci - SZaTeV FC 3 - 1
Viktory FC - AnciTeam 0 - 5
Vágtázó Csirkeszemek - SUDI SC 1 - 5
Tökösgyerekek FC - BKV-Ellenőrök 0 - 1
Hospital SE - SSC Tatabánya 2 - 1
A+ FC - Jansi FC 2 - 3
Utolsó kommentek