Plintenburger SV - Jansi FC 4:3
Lazán vettük, és így is szoros lett.
Mindezek mellett azért tisztában vagyunk azzal, hogy az eredmény számunkra hízelgő, hiszen ellenfelünk jóval magabiztosabb volt mint mi, ám némi szerencsével a hajrában még pontot is rabolhattunk volna a Lars Henriksen féle brigádtól. Innentől kezdve a kupát tartjuk szem előtt, ahol idegenbeli győzelmet várok.
A csapatunk góljait: Borba, Dukai és Rautanen szerezték (érdekesség, hogy a kis Dukai az elmúlt 5 tétmeccsén mindig eredményes volt.)
Istook FC - Mena FC 3:2
"Istook jó csapat! Istook nagyon jó csapat!" Mondogatta Megyesi spori a meccs után. Ebben teljesen igaza van, ám a bajnokság előtt a tatabányai csapat vezetése minden sajtó orgánumban hangoztatta, hogy ők bizony a bajnoki címért küzdenek, és soha nem látott masszív keret alakult ki náluk. Ez a nyitás édes kevés lesz ehhez, hiszen a tavalyi 5. helyezett csapat otthonában szenvedtek vereséget Bjerkéék. Mindenki bízik a jobb folytatásban.
Zalaegerszegi TE - fc Szalci 3:2
Szalciék megkapták az első . osztályú pofonukat. Fennálásuk leghosszabb veretlenségi sorozata szakadt meg Zalaegerszegen, ahol a csoport egyik verhető ellenfele vette el a 3 pontot a tatabányai fiúktól. Sok szakember élesen kritiálta Szalci mestert mondván: "Itt nem elég csak felküldeni a fiúkat a pályára, kicsit taktikázni is kéne!"
Tökösgyerekek FC - LaMarTi 4:0
Ez úton elnézést kérünk a Tökösöktől, hiszen a technika ördöge miatt elmaradt csapatuk rangadójának beharangozója.
Ez jó ómennek bizonyult, hiszen a fiúk ettől szinte szárnyakat kaptak, és a nagy vendégfölény ellenére sima 4:0-ra legázolták az esélyesebbnek hitt LaMarTi-t. Bízunk a hasonló folytatásban!
FC Viki13 - Szinese se 5:0
A VII. osztálybl áthozott magabitossággal győzték le a másik újonot a vámosi-fiúk. A csapat ezzel a győzelemmel az élről várhatja a folytatást. Bár még aligha kezdődött el a bajnokság, Vámosi mester minden bizonnyal szívesen befagyasztaná így a tabellát. A következő fordulóban a méltán betonfalnak hívott Betonfal SE lesz a Viki13 ellefele, ahol aztán igencsak fel kell kötni a gatyát.
AnciTeam - Hubigyuri FC 1:3
Nem hiába tartott annyira a kezdettől Anci bá'! Csapata hazai pályán szenvedett vereséget a bajnoki álmokat dédelgető Hubigyuritól, amely csapat az első forduló után már toronymagas bajnoki esélyesnek lett kikiáltva. Anciék bizony kemény csoportba kerültek...
Vágtázó Csirkeszemek - Fáy-ters 4:0
Durieu 3! Volt a szünetben az eredményjelzőn. Na, ez nem a svájci fú mezszáma volt, hanem a meccsen elért góljainak a száma, amelyekkel erősen megtolva a Csirkék gépezetét magabiztosan megverték budapesti ellenfelüket.
SSC Tatabánya - Dinamo Újpest 5:0
Győzelem, és nem is akármilyen!!! Magabiztos, V. osztályú játékot mutatva verte az egyik riválisnak kikiáltott ellenfelét a Zotya vezette SSC. A bukmékerek szerint egyenesági feljutás elvárhat a csapattól, ám a bajnokság még nagyon hosszú...
Utolsó kommentek