Jansi FC - Briós United
Az első fordulóban könnyed győzelmet arató Briós United csapatát fogadjuk. Az idei szezon első hazai meccsére készülünk. Az arénánk arról híres, hogy nagyon nehezen bevehető (a tavalyi szezonban egyetlen vereséget szenvedtünk A Katedrálisban). Reméljük ez most sem lesz másképp, és a hétközben felforgatott csapatunk a hazai közönség előtt ki tudja harcolni a győzelmet. Csapatunkat egyre többen lesajnálják, pedig még csak most kezdődött a bajnokság. Nagyon messze van még a vége. Mondhatni azt is, hogy: "Este hajtják be a kecskéket!"
Ha ez sikerülne, az minden bizonnyal önbizalmat adna a folytatáshoz.
Eric mester: "Most, a hazai meccsen csak a győzelemmel elfogadható. Ellenfelünk védelme nagyon erős, így a középpályán és a támadósorunkon nagyon sok múlik majd. A kulcsemberünk a szélső Standborg és Venancio Borba lehet, akit az Uruguayi U20-as válogatottól is figyelnek. Reméljük eléggé motiválja a fiút ez a tény és megmutatja, hogy mit tud. Közönségszórakoztató támadójátékkal szeretnénk bezsebelni a 3 pontot. Nyílt sisakos összecsapásra készülünk. Hajrá Jansi FC!"
Mena FC - Jászapáti királyok
A hazaiak most megmérettethetnek. Ha tippelni szeretnénk a meccsre és a statisztikákat bambulnánk csak, akkor az nem segítene sokat, hiszen a két csapat kétszer találkozott egymással, és mindkétszer "remizett" (3:3, 0:0). A csapatok jó passzban vannak, és - ugyan különböző játékstílust képviselnek - hasonló erősségüek is. A hazaiaknak a váratlanul szoros kupamérkőzés továbbjutással végződött, így kellő önbizalommal és kiváló csapatmorállal várhatják a találkozót.
fc Szalci - Gépészek
A hazaiakra végre könnyebb mérkőzés vár, ahol egyértelmű esélyesként vonulhatnak ki a pályára. A mesternek főhet a feje, hogy a szerdai kupabravúr után melyik 3 támadójának szavaz bizalmat, hiszen 5 nagyon jó passzban lévő csatár áll rendelkezésére. A kispadon pedig már szinte biztos, hogy Zalán fog ülni Paniagua helyett (mint vezetőedző). A debütálásra valószínűleg oda fognak figyelni a fiúk - már csak babonából is.
Csabagyöngye - Tökösgyerekek FC
A vendégszereplés ellenére az idén veretlen Tökösök a meccs esélyesei. Ellenfelük az első fordulóban 1 gólos vereséget szenvedett. Tuli fiai pedig minden bizonnyal arra fognak törekedni, hogy az idei 100%-os teljesítményüket tovább folytassák. A vendég mester a csatárposzton van bajban, hiszen a kerete nem igazán bővelkedik vérbeli csatárokkal. Ha ezt a problémát sikerül megoldani, úgy nem lehet a meccsen nagyobb probléma.
PMFC1998 - Viki13 FC
Ezen a szinten nehéz a csapatok közti összehasonlítást megcsinálni, hiszen a gyengébb képességű csapatok egy egy jó napot kifogva meglephetik egymást. Ha az elmúlt fordulót nézzük, ott Vámosiék támadójátékukkal a mezőny fölé nőttek, viszont a meccs nagy kérdése az lesz, hogy ezt a kiváló formát át tudják menteni a pécsi túrára is. Ellenfelük az első fordulóban 3:0 arányban győzött (ráadásul idegenben), így meghatározó találkozó lehet a mostani a végső elszámolást tekintve.
AnciTeam - Hangyasav FC - Az Anci csapat most szembesül az igazi IV. osztállyal. Borzasztóan erős védelem és kiváló támadósor, egy "gyengécske" középpályával vár majd Vattanirappelékra. Anci mesternek valamit mindenképpen ki kell okoskodni a meccsre, hogy egálban tudjon maradni a IV. osztályú ellenfelével.
Vfb Tatabánya - Tricky FC - Eddig 4-szer találkozott a két gárda, és az utolsó 3 meccset a tatabányaiak nyerték. Mindezek tudatában, valamint azt nézve, hogy a hazai pálya is Mole csapata mellett szól fix egyes a meccs.
SSC Tatabánya - New Palace Bögrék - A hozzánk hasonlóan botrányosan rajtoló SSC a győzelemmel indító Bögréket fogadja. Érdekes és izgalmas meccs várható. Amennyiben a hazaiak nem tudnak nyerni, úgy lassan lassan összehívhatják a válságstábot.
A Vágtázó Csirkék "botokkal" találkoznak, így csak a győzelem elfogadható. Laza győzelem várható, aztán jöhet a kupaellenfél, valamint később a keményebb bajnoki megmérettetések.
Utolsó kommentek