A.C.Milan for Debrecen - Jansi FC 6:0
Egy langyosan csordogáló 1. félidő után legrosszabb rémálmunkba illő második félidőt produkált imádott csapatunk. Szaladtunk már bele fájó vereségbe, ám a mostani totális K.O. volt. Olyannyira, hogy a vezetőség azonnal válságstábot hívott össze, és néhány játékost azonnali hatállyal átadólistára tett.
A vezetőség belátta, hogy az egy ideig jó irányba száguldó hajónk, most rossz irányba sodródik. A tavalyi szezon átigazolásai meggondolatlanok és értelmetlenek voltak. Először is az isteni Andreu igazolásával vesztettünk 100 milliót, majd a csodás játékosaink fizetése miatt kerültünk először anyagi válságba. Ezt követően próbáltuk menteni a menthetőt és Nocciolini és Stoica eladásával rendeztük a büdzsét és igazoltunk használható, ám karrierje alkonyán lévő játékosokat. Célunk a gyors csapaterősítés volt, ám ezzel a húzásunkkal annyit értünk el, hogy folyamatosan elértéktelenedő "nyugdíjasok" vannak a keretben.
Ahol most vagyunk: Öreg védelem és középpálya, valamint gyenge fiatal csatársor tehetséges, de még nem "kész" játékosokkal.
Tervek: a csapatot mindenképpen át kell szerkezetileg és életkorban alakítani. Legyünk gyengébbek, tapasztalatlanabbak, DE ne legyenek horribilis fizetések, ne legyenek többségben a "túlkoros" játékosok. Az osztályozós hely szerencsére könnyedén megszerezhető, így egy gyengébb és szűkebb kerettel is bent tudunk maradni és tudunk spórolni arra, hogy a következő szezonban még jobbak lehessünk, fejlődjünk, mert sajnos a fejlődésünk a kapkodás miatt erősen megtorpant!
Nagyon nagy baj nincs, hiszen a fizetések rendben vannak, valamint a néhány eladás után ki tudjuk javítani a hibánkat, és tudjuk folytatni azt az utat amely helyes volt, de letértünk róla. A szezon végén fog igazán látszani, hogy mekkora veszteséget okozott ez a néhány rossz döntés!
Kiverpuhl - Mena FC 1:1 "Az eredmény magáért beszél"
Menáék taktikusan focizva egy pontot elhoztak az esélyesebbnek ítélt Kiverpuhl otthonából. A gólt a norvég Ole Bjerke szerezte egy pontrúgásból.
Bjerke: "Nagyon sokat gyakoroltam ifista koromban a pontrúgásokat. Most, amikor Papit lefaltolták balkötőben láttam, hogy az ellenfél kapusa sorfalat állít, miközben nem kértük a kilenc métert. innentől kezdve csak el kellett találnom az üres oldalt. Boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerűen mutatkoztam be."
Újpest Mindörökké - fc Szalci 4:1 "Nem sikeült a bravúr"
Maurer góljával még vezetni tudott az ezüstérmes a bajnok ellen, ámm az újpestiek hamar kiegyenlítettek és megfordították a mérkőzést. A találkozó összességében kiegyenlített volt, a gólarány túlzásnak tűnik. A következő fordulókban, minden bizonnyal könnyebb meccs vár majd Szanyiékra.
Thai Viperák - AnciTeam 0:3 "Megvan az első"
Anciék (számunkra) szoktalanul ellentámadással próbálták meglepni ellenfelüket, ami azzal az eredménnyel járt, hogy hihetetlen könnyedséggel elhozták a 3 pontot az ugyancsak újonc Viperák otthonából. A győzelem erőt adhat a folytatáshoz, ám annyi biztos, hogy innentől kezdve jönnek a komolyabb ellenfelek.
Tökösgyereke FC - Realpool 3:2 "honnan hozták vissza?"
Tulicsapata a poklot is megjárta a meccs folyamán, hiszen csapata az első félidő 15. percében még 2:0 arányú vesztésre állt (talán bennük maradt még a tavalyi év). Aztán varázsütésre érkezett Yngvesson, aki egyenlített, majd a hazaiak folyamatosan felőrölték a vendégeket, így változatos meccsen győztek a Tökösök (ezt a tényt igencsak régen közölhettük), és előléptek a csoport egyik esélyesének.
FC Viki13 - RED MAD DEVILS 9:1 "Tetszett!"
Ugyan, a legalacsonyabb osztályról van szó, de Vámoszék már a VI.-osztály színvonalán fociztak. A meccs képe alapján annyi látható, hogy a hazaiak nagyon unalmas szezon előtt állnak, hiszen aligha akat ellenfelük ebben az osztályban. Ez egyik oldalról pech, a másikról viszont jó, hiszen a mester nyugodtan építheti a csapatát. A meccs egyik kiemelkedő alakja a két gólig jutó magyar Szirmai Guszti volt.
Az FC Zsoma az antifoci csapatán gázolt át 5:0 arányban (Krecska Oszi dupéázott), míg a Vfb Tatabánya fordulatos meccsen hozta el a három pontot a KE Bulls csapatától (4:2).
Utolsó kommentek